Új életünk első napja

Már 18.- ik napja, hogy nem gyújtottam rá, és most beleszakad a tüdőm minden slukkba. Biztos meg fogják érezni rajtam a gyerekek délután. A ruhából nem tudom eltüntetni. Vajon mit fognak gondolni? Biztosan nem teszik majd szóvá….

A mai az első napja az új életünknek, de még nem tudja senki. Még nem mondhatjuk el. Most még úgy csinálunk, mintha minden rendben volna, mintha minden a régi volna. Pedig nem így van!

Én mindig szerettem a változásokat, izgalmasnak találtam őket, új kalandok, új kihívások… de ez most megijeszt! Vajon képes leszek rá?

A gyermekünk a legfontosabb a világon, érte kelünk fel reggel, érte élünk! Ha bántják ösztönösen védjük, és beleszakad a szívünk! Főleg ha csak az a hibája, hogy Ő más mint az átlag. A szemében a riadalom és nem érti, hogy mi a baj vele. Valóban igaz a mondás; "Ember ember farkasa"!

Ha kitaszít minket magából a társadalmi normatíva, hét tegye! Egy gyermeknek nem társadalmi elismerésre van szüksége, hanem elfogadásra, szeretetre. Olyan környezetre ahol kibontakozhat, ahol biztonságban van.

"..az élet egyszerű, de gyönyörű paradoxona, ha úgy érezzük, hogy valaki őszintén elfogad olyannak, amilyen vagyok, akkor máris hajlandó vagyok elmozdulni e pontról: elgondolkozni, hogyan szeretnék megváltozni, fejlődni, mássá válni, még inkább azzá, amivé válnom csak lehetséges. "

 

Ezért képesnek kell lennem.....

 

Megosztás a facebookon